Menu

A versenytársak előtt a Roszatom

A versenytársak előtt a Roszatom
Egyre nehezebben tudnak versenyezni a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszernnel nyugati konkurensei, amelyek alaposan le is maradtak mögötte – állapítja meg a Reuters hírügynökség által közétett elemzésében Hannah Thoburn, a Foreign Policy Initiative washingtoni nonprofit elemzőszervezet szakértője.

Az írás többek között arra hívja fel a figyelmet, hogy a Roszatom sikeres „hódításokat” tudhat magáénak a világpiacon, 29 különböző fázisban lévő atomreaktor tervezésében és építésében érdekelt több mint tucatnyi országban, miközben a francia állam többségi tulajdonában lévő nukleáris energetikai társaság, az Areva például 2007 óta egyetlen reaktort sem tudott értékesíteni.

Az elemzés sorra veszi, hogy az utóbbi időben hol tudta megvetni lábát az orosz atomóriás. A listán ott van Jordánia, a paksi bővítéssel Magyarország, mellette India, Irán, Finnország és Törökország is szerepel, ugyanakkor a cikk azt is megjegyzi, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nemrég egyiptomi kollégájával, Abdel Fattah al-Sziszivel Kairóban előzetes megállapodást írt alá az arab ország első atomerőművének megépítéséről, Cristina Kirchner argentin államfő április végi, moszkvai megbeszélésein pedig a Roszatom a latin-amerikai államban ugyancsak lehetőséget kapott reaktorépítésre.

Az orosz konszern sikerének titkát Thoburn több tényezőben látja. Az egyik az állami háttér, hogy „a Putyin-rezsim a nemzeti stratégia részének tekinti ezeket a projekteket”, hosszú távú és nem csak pénzügyi hasznot vár tőlük, komoly anyagi támogatást nyújtva a Roszatomnak, amely így versenytársaknál alacsonyabb árakat tud kínálni. A „build-own-operate”, azaz „építsd-birtokold-üzemeltesd” rendszerrel azokban az államokban is épülhet atomerőmű, amelyek maguk ezt nem tudnák finanszírozni. A költségeket Oroszország állja, de ezzel egyszersmind függő viszonyt teremt az adott állam számára – jegyzi meg az elemzés. Thoburn arra is rámutat, hogy a Roszatomnak nagyobb szabadsága van a partnerek kiválasztásában, mint például az Arevának, az amerikai Westinghouse-nak vagy a japán TEPCO-nak. Amerikai cégek például csak abban a 46 országban építhetnek reaktort, amelyekkel az USA-nak ilyen együttműködési megállapodása van érvényben – írja a cikk, és arra a következtetésre jut, hogy a moszkvai kormány teljes támogatását élvező Roszatom nemzetközi terjeszkedése egyszersmind Oroszország befolyási területeit is szélesíti.

 


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére