Menu

Atomerőmű-tendert hirdet Egyiptom

Atomerőmű-tendert hirdet EgyiptomEgyiptom a jövő év januárjában ír ki pályázatot az ország első atomerőmű-építésére.

 

Ezt az arab ország energetikai minisztériumának szóvivője jelentette be, miután a tárca vezetője, Mahmud Balbaa már tavaly jelezte, hogy a Földközi-tengernél, az erre a célra még az 1980-as években kiszemelt el-dabaai telepen nukleáris atomerőmű építésére készülnek. A tervek szerint a létesítmény két, egyenként 950-1650 megawattos, nyomottvizes reaktorból áll majd. Oroszország érdeklődik a tender iránt. Szergej Lavrov külügy- és Szergej Sojgu védelmi miniszter november közepi kairói látogatásán atomenergetikai kérdéseket is megvitattak, Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter pedig még áprilisban közölte, hogy Moszkva szívesen felújítaná Kairóval az atomenergetikai együttműködést, amely az erőműépítésre és uránlelőhelyek közös kiaknázására is kiterjedhetne. Egyiptom az 1986-os csernobili reaktorszerencsétlenség után fagyasztotta be atomprogramját, aztán húsz évvel később bejelentette, hogy újraéleszti azt, ám a tender előkészületei elakadtak, amikor 2011 februárjában megbuktatták Hoszni Mubarak államfőt.

 

Kapcsolódó cikkek:

Egyiptom kitart az atomtervek mellett
Egyiptomi atom, orosz segítséggel?


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére