Menu

Ausztráliának is lépnie kellene

Eltörölné az atomenergetika létrehozását tiltó jogszabályokat és az ágazatot a nemzeti energetikai fejlesztési program egyik irányává tenné az ausztrál Energiapolitikai Intézet Eltörölné az atomenergetika létrehozását tiltó jogszabályokat és az ágazatot a nemzeti energetikai fejlesztési program egyik irányává tenné az ausztrál Energiapolitikai Intézet (EPI), amely 26 ajánlást fogalmazott meg a hosszú távú állami energiastratégia kidolgozásához.

 

Megállapításai szerint „túlpolitizáltsága” és a jogi szabályozásának hiányosságai miatt az energetika nehezen kiszámítható és kevéssé vonzó a befektetők számára a kontinensnyi ország területén. Éppen ezért, a különböző piaci szereplők számára kínált feltételek kiegyenlítését javasolja az ausztrál Energiapolitikai Intézet, az EPI. Megállapítása szerint Ausztrália energiaellátása annak ellenére nagyrészt szénerőművekre épül, hogy az ország nagy uránkitermelő és a nukleáris technológiai kutatások területén is komoly hagyományai vannak, első kísérleti atomreaktora, a már bontás alatt álló HIFAR (képünkön látható) például 1958-ban megkezdte a működését. Egy sor régiójában egyenesen törvény tiltja meg az atomenergia használatát, amit Terry Krieg, az ágazat szakembereit egyesítő szervezet, az Ausztrál Atomfórum tagja egy másik elemzésben két tényezőnek, a félelemnek és a politikának tulajdonít. Azt is megemlíti, hogy hazája egyike azon kevés fejlett országoknak – a G20 államcsoporton belül pedig az egyetlen ilyen ország –, amely nem használ nukleáris energiát.

 

Fotó: ansto.gov.au


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére