Menu

Azeri atomtervek

Azeri atomtervek
Öt éven belül atomreaktort építhet Azerbajdzsán, amely egy ideje nyíltan saját nukleáris ágazat létrehozására törekszik.

Az atomtervek első lépéseként 2020-ig egy 20 megawattos kutatóreaktor létrehozására készülnek, ezzel ugyanis a most még importból származó gyógyászati izotópokat állíthatnák elő. Oktatási célokra egy két kilowattos berendezést is kialakítanának – adta hírül a RuNews.ru moszkvai hírportál, amely egyszersmind azt is hangoztatta: Oroszország mint a világ atomiparának egyik vezető szereplője és nukleáris fűtőanyagok globális szállítója megbízható partnere lehetne a kaukázusi ország számára az atomtervek megvalósításában. Emellett szól már az a tény is, hogy az azeri szakemberek felkészítése most is Oroszországban zajlik, például a 18 állam részvételével működő, dubnai Egyesített Atomkutató Intézetben.

A nyilvánvaló végső cél egy atomerőmű felépítése lenne Azerbajdzsánban. Az olajban gazdag államban egyáltalán nem új keletű ez az elképzelés. Még az 1980-as években terveztek egy nukleáris erőművet az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó köztársaságba, ám a 29 évvel ezelőtti, csernobili atombaleset után elvetették ezt az elképzelést. Mint a Minval.az orosz nyelvű internetes hírportál összefoglalójából kiderül, a már független Azerbajdzsánban 2007 óta figyelhetőek meg a nukleáris ágazat megteremtésére irányuló törekvések. 2011-ben műszaki-gazdaságossági hatástanulmány elkészítéséről döntött a kormány, tavaly májusban pedig Ilham Alijev államfő aláírta az Atomkutatások Nemzeti Központjának létrehozásáról szóló rendeletet. A távközlési és technológiai minisztérium égisze alatt működő intézmény egyik feladata az erőmű-építési tervek felújítása.

Az elképzelések szerint az azeri atomreaktor legalább ezer megawatt teljesítményű lesz, ám a RuNews.ru arra is felhívja a figyelmet, hogy a megépítéséhez egy sor kérdést meg kell oldani, amire Azerbajdzsán egyedül nem képes. A kivitelezőnek ugyanis nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező társaságnak kell lennie, ráadásul Azerbajdzsánnak nincsenek saját urántartalékai, tehát gondoskodnia kell az üzemanyag-importról és a kiégett fűtőelemek kezelésének gondját is meg kell oldania – emlékeztet az orosz portál, egyértelműen érzékeltetve, hogy Moszkva potenciális partnere lehet Bakunak az atomtervek valóra váltásában.

 


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére