Menu

Befejezték az ITER alapozását Cadarache-ban

ITER alapozását Cadarache
A Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor, amelynek célja a jövő fúziós villamos erőművi technológiájának kutatása, már az alaplemez betonozási fázisában is tekintélyes méretekkel bír.

 

Tavaly december óta 14 ezer köbméter betont öntöttek be a 9600 négyzetméter területű lemezalapba, amely hordozza majd a mintegy 400 ezer tonnányi felépítményt és berendezést, köztük az ITER lelkét, a 23 ezer tonnás szupravezetős tokamakot.

A nemzetközi mágneses fúzió kutatás-fejlesztési (K+F) projekt célja a fúziós energiatermelés kivitelezhetőségének a demonstrálása, de áramot egyelőre nem fog még termelni a Cadarache-i termonukleáris reaktor. Az ITER körülbelül 500 MW fúziós teljesítmény fenntartására lesz képes maximum 400 másodpercen át. Eddig a legnagyobb tokamak, a JET 1 másopercig tudott maximum 16 MW fúziós teljesítményt produkálni.

Az irányított termonukleáris fúzió kutatásában az orosz tudósok elévülhetetlen érdemeket szereztek. Oleg Lavrentyev mellett a tokamak megalkotói, Andrej Szaharov és Igor Tamm fizikusok a tórusz alakú elektromágnes által létrehozott mágneses mezőben lebegő, akár 100 millió Celsius-fokot is elérő plazmával hidalták át azt a problémát, hogy nincs a Földön olyan szilárd anyag, amely ekkora hőmérsékletet kibírna. Maga a szó egy rövidítés, az orosz „токамак” latin betűs átirata és az orosz „тороидальная камера в магнитных катушках” kifejezésből származik, ami magyarul annyit tesz, hogy „mágneses tekercsek által közrefogott tóruszkamra”. Az első tokamak 1954-ben épült. A nemzetközi magfúziós kísérleti programot 1985-ben kezdeményező Szovjetunió után ma Oroszország is vezető szerepet játszik benne. Az ITER mágneses tekercseihez például 28 ezer nióbium-ón és 41 ezer nióbium-titán félvezető elemet gyárt. A Kurcsatov és a Bocsvar-intézet mellett tucatnyi orosz tudományos kutatóintézet és üzem vesz részt e speciális félvezetők előállításában. Az ITER-ben az első plazmakisülés 2018-ra várható.

 

Fotó: iter.org

 


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére