Menu

Egyedülálló útdiagnosztikai rendszer a Roszatomtól

Roszatom - A Kondor a tiszta technológia egy újabb vívmányaA Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern a világon egyedülálló innovatív útburkolat-vizsgáló berendezést fejlesztett ki, amely menet közben ad képet a vizsgált útszakasz állapotáról, tulajdonságairól, figyelmeztet a kritikus részekre és segít elkerülni ezzel a közlekedési utak súlyos károsodását.

 

Az ötlet még 2011-ben született meg Vjacseszlav Persukov, a Roszatom állami konszern innovációért felelős vezérigazgató-helyettesének fejében. Persukov texasi útja során az egyik, felújítás alatt álló útszakaszon látott egy olyan autót, amelyre a sugárzást jelző szimbólumot festettek. Persukov elgondolkodott azon, vajon létezik-e olyan berendezés, amely az útburkolatot méri sugárzás szempontjából és emellett képet is tud adni annak állapotáról. Nem volt ilyen berendezés, mint kiderült az amerikai autó csupán radioaktív anyagokat szállított. Peruskov arra jutott, hogy a röntgensugár, illetve egy elektromágneses képalkotó berendezés, a georadar segítségével mód nyílhat az útburkolat állapotának beható vizsgálatára. A Kondor névre keresztelt berendezés 2013-ban el is készült, és a laboratóriumi teszteket követően már ki is próbálták Moszkvában és Szentpéterváron. A Kondor az aszfaltra irányított röntgensugarak segítségével pontos információkat ad a burkolat felső rétegének fizikai jellemzőiről. A kopóréteg alatt található rétegekről pedig egy georadar által kibocsátott elektromágneses hullámok segítségével jutnak információhoz. A Kondor így nemcsak arra figyelmeztet, hogy mennyire vastag az aszfalt, milyen a felszíne, de megmutatja, hogy milyen állapotban van az alépítmény, kimutatja az esetleges üregeket, kimosódásokat, amelyek akár az út beszakadását okozhatják. A kapott adatok on-line továbbíthatók kiértékelésre. A berendezéhez a Roszatom szakemberei az orosz fejlesztésű X-Road sűrűségmérőt és GeoScan georadart használták fel.

Roszatom - A Kondor a tiszta technológia egy újabb vívmánya

A Kondor nem bocsát ki az emberre veszélyes sugárzást, a röntgensugárzás mértéke jóval alatta van a határértékeknek, a készüléktől egy méterre kevesebb, mint 1 mSv/óra a sugárzás mértéke; a vizsgáló jármű nem tartalmaz radioaktív elemet. A Kondor a tiszta technológia egy újabb vívmánya. Megalkotói bíznak benne, hogy a piacon nagy kereslet lesz a gép iránt.

 


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére