Menu

Eredményes évet zárt az Atomenergomas

Eredményes évet zárt az Atomenergomas
Megközelítette a 228 milliárd rubelt, azaz jócskán meghaladta az ezermilliárd forintot a Roszatomhoz tartozó gépgyártó holding, az Atomenergomas (AEM) megrendelés-állománya. Ezt mutatja a tavalyi év eredménye.

 

Az orosz állami atomenergetikai konszernhez tartozó vállalatcsoport 2014-ben 77,3 milliárd rubel értékben kötött új szerződéseket – hangzott el azon az értekezleten, amelyen a társaság előző évi mérlegét mutatta be és az idei célokat ismertette Andrej Nyikipelov vezérigazgató.

Tavaly született meg például az a szerződés, amelynek értelmében a cégcsoport szállítja a gőzfejlesztő-egység berendezéseit a törökországi Akkuyu, valamint a finnországi Hanhikivi atomerőművéhez. Az AEM vállalatai azonban, több más létesítménnyel is kötöttek megállapodásokat egyéb eszközök gyártásáról.

Nagy szerepe volt az üzleti előremenetelben a hajóépítésnek. Hiszen az AEM-hez tartozó Afrikantov Gépipari Kísérleti Tervezőiroda tavaly állapodott meg a szentpétervári Balti Üzemmel két RITM-200 típusú reaktor és a hozzájuk tartozó turbinák leszállítására. Ez gondoskodik majd az építés alatt álló, minden eddiginél nagyobb teljesítményű, új generációs atomjégtörők meghajtásáról. Az aláíráskor, tavaly októberben megjelent hírek szerint csak ennek az ügyletnek az értéke meghaladja a 16 milliárd rubelt. A jégtörőprojektbe a gépipar teljes termelőspektrumát képviselő AEM más vállalatai is bekapcsolódtak – mondta Nyikipelov, aki arról is beszámolt, hogy a cégcsoport tavaly teljes egészében eleget tett minden állami katonai megrendelésnek, noha azok az előző évinél nagyobb tételeket tartalmaztak.

A társaság újfajta berendezések és anyagok előállítását is megkezdte. A Roszatom új ágazati stratégiája szerint ugyanis az AEM-nek növelnie kell szerepét az atomiparral „határos”, de azon kívül eső területeken, és nemcsak az orosz piacon, hanem külföldön is. Az idei év egyik fő feladata tehát e tevékenyég fejlesztése. A tavaly novemberben elfogadott dokumentum értelmében 2019-re az AEM bevételeinek legalább felét ilyen „szomszédos szektorokból” kell szerezni, méghozzá minimum harminc százalékban külföldi ügyletekből.


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére