Menu

Indonéz reaktort építene a Roszatom

Indonéz reaktort építene a Roszatom
Atomreaktor-építési tenderen vesz részt Indonéziában a Roszatom.

 

Az orosz állami atomenergetikai konszern arra a pályázatra nyújtott be ajánlatot, amelynek célja, hogy egy 10 megawatt teljesítményű, kísérleti reaktort építsenek a délkelet-ázsiai országban. Az orosz-indonéz gazdasági együttműködési vegyes bizottság minap a tatárföldi Kazanyban megtartott tanácskozásán Gyenyisz Manturov orosz kereskedelmi miniszter külön említést tett a tenderről. Mint hangoztatta, Oroszország kész részt venni Indonézia atomenergetikai létesítményeinek kialakításában, és ehhez 2011 óta már a megfelelő jogi alap is megvan.

E szándékról még tavaly Kirill Komarov, a Roszatom nemzetközi üzletfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese is beszélt. A TASZSZ hírügynökség jelentése szerint azt mondta, hogy a dzsakartai kormány a nukleáris energetika fejlesztését fontolgatja, és az orosz atomkonszern kész ebben – egyebek közt szakemberképzéssel – segítséget nyújtani neki.

Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök közben egy másik délkelet-ázsiai országban igyekezett felhívni a figyelmet az orosz atomipar eredményeire. A Nation című thaiföldi lapnak adott interjújában kijelentette: ha Bangkok nukleáris energetikai fejlesztésekre szánja rá magát, Moszkva kész ebben közreműködni.

Fotó: Sean Gallup


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére