Menu

Irán a második reaktorra készül

busheri atomerőmű - Irán a második reaktorra készül
Irán a nemrég átadott buseri atomerőmű bővítésére készül, és ebben számít Oroszország segítségére. Erről nemrég maga Haszan Róhani elnök beszélt, míg az ország atomenergetikai szervezetének első embere, Ali Akbar Szalehi már részleteket is közölt.

 

Mint elmondta, négyezer megawattos nukleáris energiatermelő kapacitás létrehozásáról tárgyalnak Oroszországgal, amely jelezte is készségét a beruházásra, így az építkezés már jövőre megkezdődhet. Teheráni tisztségviselők nemegyszer beszéltek arról, hogy 2020-ra 20 ezer megawattnyi, atomerőműben termelt elektromos áramra lehet szüksége Iránnak. A Fars hírügynökség jelentése azt is megemlíti, hogy a Perzsa-öböl más országaiban is nő a villanyáramigény, így termelőkapacitásának növelésével az iszlám köztársaság akár áramexportőrré is válhat.

A már működő busheri erőműblokk ugyancsak orosz közreműködéssel készült, és – miként arra nemrég a Roszatom vezérigazgatója, Szergej Kirijenko is felhívta a figyelmet – orosz állami atomenergetikai konszern egyik legösszetettebb beruházása volt. Az orosz szakemberek ugyanis egy másik cég által tervezett erőmű alapjaira és részben annak berendezései számára tervezték meg és építették fel a saját konstrukciójukat.

A létesítményen – miután egy évvel korábban szerződést kötöttek a kivitelezésről – még 1975-ben a német Siemens/KWU konszern kezdte meg a munkálatokat, de négy év elteltével, az iszlám forradalom után az NSZK is csatlakozott az Egyesült Államok által Teherán ellen meghirdetett szankciókhoz, és az építkezést befagyasztották. Miután a lakosság növekedése és az ipar, a kőolaj-, a földgázkitermelés egyre több energiát követelt, 1995-ben Irán megállapodott Oroszországgal az erőmű befejezéséről, aminek koordinálását a Roszatomhoz tartozó Atomsztrojekszport társaságra bízták. Bár a projekt különböző finanszírozási és politikai problémák miatt a továbbiakban is többször elakadt, a szerződés felülvizsgálata és megújítása után, 2007-ben új lendületet kapott. A VVER-1000 típusú nyomottvizes reaktort 2011 szeptemberében kapcsolták rá az iráni elektromos hálózatra, csaknem egy évvel később elérte a maximális teljesítményt, az idén szeptemberben pedig a megrendelő használatába adták az erőművet, amely évi hétmilliárd kilowattórányi áramot termel.

 

Forrás: RIA Novosztyi


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére