Menu

Késés és kétségek Kínában

Késik a világ első AP1000 típusú reaktorral felszerelt erőművének építéseKésik a világ első AP1000 típusú reaktorral felszerelt erőművének építése, és biztonsági kétségek is felvetődtek a konstrukcióval kapcsolatban.

 

A japán-amerikai Westinghouse társasággal 2006-ban megkötött szerződés értelmében a Csecsiang tartománybeli Szanmenben és a Santung tartománybeli Haijangban két-két ilyen erőműblokkot építenek. A munkálatok azonban egyéves késésben vannak, az első reaktorokat várhatóan csak jövőre adják át, amit a Kínai Állami Atomerőmű-technológiai Vállalat (SNPT) normálisnak nevezett az újgenerációs erőművek esetében, főleg, ha egy típusból az első példány épül. Éppen ez az utóbbi tényező ébresztett biztonsági kétségeket a kínai atomipar egyik veteránjában, a China National Nuclear Corporation (CNNC) volt alelnökében, Li Ju-lunban. A fő problémának azt tartja, hogy az AP1000-es reaktort még sehol sem próbálták ki „élesben”. A Westinghouse szerint a konstrukció passzív hűtése „példa nélküli biztonságot” garantál: az erőmű egy baleset során emberi beavatkozás nélkül leáll, túlmelegedését pedig ilyenkor a természet erői, például a gravitáció akadályozza meg. Li szerint ez roppant korszerű technológia ugyan, de egyetlen kereskedelmi forgalomban lévő reaktorban sem próbálták még ki, vagyis csak az után tud bizonyítani, hogy üzembe helyezték az első AP1000-est. A Westinghouse állítása szerit érett technológiát kínál, amelyet kisebb reaktorokban már kipróbáltak, a kínai szakember azonban utalt arra, hogy nem tudni, miként működik ez nagyobb teljesítményű berendezésben. Li idézett egy kutatási jelentést is, amely szerint Kína az AP1000-esnek azt a változatát vette meg, amely az eredeti tervek tizenötödik felülvizsgálatán alapulnak, pedig akkor már készült egy tizenhatodik módosítás is. Mint a szakember kifejtette, más jel is utal arra, hogy Kína elsiette a vásárlást: a brit nukleáris felügyelet 2011 júniusában, tehát évekkel a pekingi döntés után „néhány megoldatlan műszaki kérdés” miatt elutasította az AP1000 reaktor engedélykérelmét.


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére