Menu

Kína új lendületet vesz

Kína új lendületet vesz
Új nukleáris energiablokkok épülhetnek Kínában. A világ legnépesebb államának hatóságai engedélyt adtak arra, hogy megkezdődjön az ország északkeleti partvidékén működő Hongyanhe atomerőművének bővítése.

 

A tervek szerint két új – az 5. és a 6. – reaktor épül, méghozzá a kínai fejlesztésű, ezer megawattos, ACPR-1000 típusúból. A négy évvel ezelőtti fukusimai erőműbaleset után Kína befagyasztotta a nukleáris beruházásokat, a folyamatban lévő munkákat felfüggesztették, újak megkezdéséhez pedig nem adtak hozzájárulást. A moratóriumot 2012-ben, a biztonsági előírások szigorítása után feloldották ugyan, de a 2011 márciusa előtt kiadott engedélyek alapján is csak 2013-ban folytatódtak a munkák, az első új beruházásra pedig most bólintott rá a kínai állami fejlesztési és reformbizottság.

A Hongyanhe atomerőmű a legújabbak közé tartozik. Építése kilencedik éve tart, az első két energiablokkját 2013-ban és tavaly adták át, a harmadikat a tervek szerint idén kapcsolják elektromos hálózatra, a negyedik pedig jelenleg is építés alatt áll. A mostani döntés nyomán megkezdődhet a beruházást újabb két reaktor építésével lezáró szakasz is.

A kínai gazdaság energiaellátása széntüzelésű erőműveken alapul, ami súlyos környezetszennyezési problémákat okoz. Jelenleg – a 15 százalékos világátlaggal szemben – az országban termelt villamos áramnak mindössze két százaléka származik atomreaktorokból, amelyekből nyolc különböző telephelyen összesen 23 működik az országban. Összteljesítményük valamelyest meghaladja a 20 gigawattot. A cél, hogy ezt a mennyiséget 2020-ra 58 gigawattra emeljék, és az energiaellátás 6 százaléka származzon a nukleáris szektorból. Ennek érdekben jelenleg is 26 reaktor épül Kínában.

 


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére