Menu

Kormánytámogatás a Roszatom nagy-britanniai próbálkozásainak

Kormánytámogatás a Roszatom nagy-britanniai próbálkozásainakA Roszatom jelentős haladást ért el a brit hatóságokkal folyó párbeszédben, amelynek célja, hogy az orosz állami nukleáris energetikai konszern beszállhasson a szigetországban tervezett atomerőmű-fejlesztési programba.

 

Erről Igor Suvalov orosz első miniszterelnök-helyettes beszélt az orosz-brit gazdasági vegyesbizottság ülése után. A politikus hangoztatta, hogy a Roszatom partnere a brit megbízásokban a Rolls-Royce lenne, amellyel már jó ideje együttműködik az orosz konszern, a moszkvai kormányzat pedig mindenképpen támogatná az ilyen projekteket. A Roszatomhoz tartozó marketingcég, a Rusatom Overseas külföldi alelnökei ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy az orosz cégcsoport nemzetközi terjeszkedését nehezítik a szovjet stílusú titkosítási szabályok. A finn Jukka Laaksonent és a cseh Leos Tomiceket idézve a Reuters brit hírügynökség arról írt, hogy ezek a szabályok megakadályozzák a Roszatom termékeinek reklámozását, márpedig éppen ez a legnagyobb akadálya annak, hogy elérjék a 2030-ra kitűzött célt, amely szerint meg kell háromszorozni az eladásokat. „Nem értékesíthetsz valamit egy fekete dobozban” – mondta például Laaksonen, és arra figyelmeztetett, hogy nehéz lesz orosz reaktorokat értékesíteni az Európai Unióban, ha az ügyfeleknek és az ágazati felügyeleteknek nem mutatják be őket olyan részletességgel, amilyet azok megkövetelnek.

Szergej Novikov, a Roszatom kommunikációs igazgatója ugyanakkor azt közölte a Reutersszal, hogy Laaksonen figyelmeztetése nem talált süket fülekre. Éppen azért fogadtak fel jól képzett külföldi szakembereket, hogy segítsenek a Roszatomnak, a Rusatom Overseasnek megérteni, mit kell javítania ahhoz, hogy versenyképesebb legyen, különösen a nyugat-európai partnerekkel folytatott tárgyalásokon – hangoztatta.

 


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére