Menu

Új engedély kell Hanhikivihez?

Hanhikivi-1 Új környezetvédelmi hatásvizsgálatba kezdett a Fennovoima finn energetikai társaság, miután – korábbi terveitől eltérően – úgy határozott, hogy a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszernnel együttműködve építi meg a Hanhikivi-1 atomerőművet, amelyben az elképzelések szerint VVER-1200-as reaktor működik majd.

Az új eljárásra azért van szükség, mert a cég 2010-ben úgy kapott parlamenti engedélyt a beruházásra, hogy még nem volt szó orosz partnerről, a létesítmény lehetséges reaktoraként a francia Areva és a japán Toshiba berendezései szerepeltek. Környezetvédelmi és biztonsági szempontból tehát ismét meg kell vizsgálni a projektet, ami Jan Vapaavuori finn gazdasági miniszter szerint legalább fél évet vesz igénybe. A Fennovoima és a Roszatomhoz tartozó marketingcég, a Rusatom Overseas az év végéig készül szerződést aláírni az észak-finnországi Pyhäjoki térségébe tervezett Hanhikivi-1 építéséről. A két vállalat már megállapodott a finn társaság részvényeseinek felkínált befektetési ajánlat feltételeiről. A Fennovoima 60 finn társtulajdonosa ennek alapján hozhatja meg – október végéig – döntését a beruházásról, amelynek célja, hogy az energiablokk 2024-ben megkezdje az áramtermelést. A Rusatom Overseas arra készül, hogy részvényesként is beszáll a finn cégbe: meg kívánja venni azt a 34 százalékos részvénycsomagot, amely korábban az E.On tulajdonában volt, de a német energetikai cég az év elején megvált tőle.


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére