Menu

Egyenáramú gondok

Egyenáramú gondok
Ismert, hogy napjainkban diadalmasan nyomulnak a természeti erőforrásokkal táplált áramfejlesztő eszközök az energetikában.

 

Ilyenek a szél, a napsugárzás, és egyes helyeken – mint például Kínában – a víz által adott lehetőség. Ne feledjük, hogy ebben az óriás országban – ellentétben Magyarországgal – nincs kiátkozva a vízerőmű. Hatalmas vízi létesítmények adnak villamos energiát ott is, Dél-Amerikában is. Hanem az áramfejlesztés önmagában nem elég, új energiaátviteli hálózatokat is kell hozzájuk kiépíteni. Erről egy hónapja írtam is e helyen, Nyomul az egyenáram címmel. Diadalmas nyomulás ez, az atomenergiáról a megújuló hordozókra (meg, sajnos, szénenergiára) gyors ütemben áttérni akaró Németországtól Kelet-Ázsiáig.

Csak hát, lapos közmondással szólva: a fény mögött mindig ott lapul az árnyék.

Jelenleg a terepet még a 20. században kiépült nagy váltakozó áramú (AC) villamos hálózatok uralják, amelyek immár kontinentális méretekben, Európában éppúgy, mint az észak-amerikai földrészen, egyre bővültek, összekapcsolódtak, nagy hurkokat képeztek. Ez a hálózatosodás kiváló előnyökkel járt és jár az ellátásbiztonság szempontjából, mert általa többnyire elkerülhetők a nagy kiterjedésű „black-out”-ok, vagyis teljes elsötétedésekkel járó és akár többnapos áramkimaradások. Csakhogy a (ultra)nagy, több száz, sőt, újabban már ezer kilovolt fölötti feszültségű egyenáramú (HVDC) vonalak nem egyesíthetők egyszerűen a váltakozó áramúakkal. Márpedig a megoldások megtalálása egyre sürgetőbb.

Ismét Kínára hivatkozva, ott már több mint húsz ilyen vezeték szállít egyenáramot a hatalmas ország nyugati és északi belsejéből, ahol az erőművek sűrűsödnek, a keleti és déli iparosított és sűrűn lakott vidékekre. Egyedül a hegyes Junnan tartomány gigantikus vízerőműveiből öt vezetékrendszer 26 gigawatt teljesítményt szállít délre. (Hasonlítsuk össze: a jelenlegi paksi erőművünk 2 gigawattot állít elő.) Ez az óriási teljesítmény körülbelül egymillió négyzetkilométeren közel 250 millió embernet táplál villamos energiával (ismét összehasonlítva: Magyarország területe 93 ezer km2, és 10 milliónál kevesebben élünk itt).

Mint említettük, a hurkolt AC hálózatok nagy biztonságot jelentenek az áramkimaradások ellen. Viszont az egyenáramú (DC) vonalak jelenleg többnyire egy irányban, egy vonalon haladnak. Amellett magának a két rendszernek (az AC és a DC) az összekötése is komoly műszaki problémákkal jár, amelyek megoldása még egyáltalán nem teljes. Nem kevésbé problémás a vészhelyzetekben sürgető védelem kérdése is, mert nem nehéz elképzelni, milyen műszaki gondokkal jár több százezer, sőt millió kilovoltos feszültség leoldása rendkívül rövid idő alatt. Amellett nyilvánvaló, hogy a DC/AC, illetve AC/DC konvertálás sem tréfadolog, márpedig elengedhetetlenül szükség van arra, hogy a feszültséget transzformálással a kívánt mértékekre lehessen átalakítókkal változtatni. Lefelé, egészen a lakossági szintig, illetve felfelé elérhetők legyenek a hatalmas egyenáramú értékek.

Egy másik, nagyon is fontos tanulság:

a politikai és a műszaki megoldások menete messzemenően nem kompatibilis. A politikában elég egy kormányhatározatot hozni, amit egy-két nap alatt formába lehet önteni, érvényesíteni lehet, olykor akár egyeztetések és előtanulmányok nélkül is. A műszaki gyakorlatban viszont találni kell megfelelő módszereket, fejleszteni kell új eszközöket, berendezéseket, azokat ki kell próbálni, többszörösen korrigálni, majd gyártani kell őket, amíg a gyakorlatban is használhatók lesznek. Mindez nem is ritkán, sőt, inkább az esetek többségében éveket vesz igénybe.

Hiába, no, az időállandók inkompatibilitása már nagyon sok gond, sőt baj forrása volt a történelemben. Most is ez történik az energetikában.


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére