Menu

Egyszer minden a végére ér

paks - a reaktor élettartamaA hosszú életnek egy titka van: meg kell érni a szép kort, de egyszer minden véget ér. Az élőlények mellett a tárgyaknak is van egy „életciklusa”.

 

Az epületek esetében ez egyszerű: lebontják. Esetleg felrobbantják, mint mondjuk egy nagy gyárkéményt, és építenek helyette újat vagy parkot telepítenek a helyére. Egy atomerőmű esetében nem ilyen egyszerű a képlet, a radioaktív sugárzás miatt. A kis- és közepes aktivitású hulladékok (műszerek, készülékek, szerszámok, közvetlen sugár-behatást nem kapott épületrészek, szerkezeti elemek és hasonlók) még hagyján. Ebben jól állunk, mert megépült és már üzemel nálunk, Bátaapátiban egy modern és viszonylag nagy befogadóképességű földalatti tároló, ahová beférnek majd négy reaktorunk leállítása után az előkezelt, tömörített, gondosan csomagolt kis- és közepes aktivitású sugárzó hulladékok. Egy éve már működik a tároló. Hanem a reaktor, a primerkör végső nyugalmáról való gondoskodás már komolyabb probléma. A mi paksi erőművünknek még hátravan mintegy negyedszázadnyi „élete”, amíg a legfiatalabb reaktor üzemideje is eléri az ötvenéves – az eredetileg tervezetthez képest húsz évvel meghosszabbított – életkort. Addigra mindenképpen megnyugtató megoldást kell találni. Szerte a világban, és nálunk is, a szakemberek már javában dolgoznak különféle megoldási variánsokon. Például kitolható 10-15 évvel a végleges leszerelés, addig is bomlanak a sugárzó anyagok, bár persze ez kevés a teljes megoldáshoz. A nagy aktivitású, egykori nukleáris üzemanyaggal kapcsolatos végleges megoldás azonban nem egyszerű probléma.

Biztató, hogy a műszaki tudomány és a technika folyamatosan fejlődik, számos új lehetőség akár már a nem túl távoli jövőben is gyakorlati válaszokat adhat. Ilyen például a transzmutáció. Ez olyan eljárás,  amellyel valamilyen nagyenergiájú eszköz segítségével (gyorsítóval, óriáslézerrel) szétrombolják az akár százezer éves felezési idővel és nagy intenzitással sugárzó anyagokat, nagyságrendekkel rövidebb élettartamú vagy akár stabil anyagokká. Egy másik út a negyedik generációs, gyorsneutronos reaktoroké, amelyeknek valódi üzemanyagforrása lehet a megfelelően kezelt, most még hulladéknak tekintett, de így hasznossá váló kiégett üzemanyag. Oroszországban már igen sikeres munkafolyik ezen a téren, és jó ideje működik is Belojarszban a BN-600 jelű gyorsneutronos reaktor. Amellett az orosz kutatók nagy erőkkel dolgoznak a további fejlesztéseken, azzal a céllal, hogy nem is túl sokára, 2030-ra elérjék azt a szintet, amely kereskedelmi hasznosítást is lehetővé tesz és akár külföldre is ajánlják az ilyen reaktorokat.   Ám, ha ezek a megoldások még nem érnek be, szerencsére hazánkban arra is számíthatunk, hogy a század negyvenes éveinek végére feltehetőleg elkészül (most még kutatások előtt álló), a baranyai nagy agyagkő tömbbe tervezett végleges tároló. Ebből, ha utódainknak szüksége lesz rá, akár ki is szedhető majd az újra tovább hasznosítható, üzemanyagként szolgáló, ott tárolt anyag.


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére