Menu

Hulladék mindenütt

Hulladék mindenütt

Az atomenergia ellenzőinek egyik legfőbb érve, hogy a nukleáris energiatermelés veszélyes – és részben nagyon hosszú élettartamú – hulladékokkal jár. Igaz. A kiégett fűtőelemekben nagyon hosszú élettartamú, akár nagyságrendben több ezer éves felezési idejű izotópok is vannak, amelyek nemcsak sugárzásuk miatt veszélyesek, hanem még nagy hőt is termelnek.

 

Mellettük a kis- és közepes aktivitású anyagok pedig a tömegükkel jelentenek gondot. Valóban tudnunk kell, hogy különösen a nagyaktivitású hulladékok problémája nem is mindenütt megoldott megnyugtató módon, bár – amint e helyütt már többször is írtam róla –, a tudomány és főleg a technika fejlődése számos radikális új megoldást ígér (például negyedik generációs reaktorok, vagy a sugárzó anyagok szétlövése más, kisebb aktivitásúvá, vagy akár stabilis anyaggá).

Közhelyként hangzik, hogy hulladék keletkezik minden életmegnyilvánulásból, minden technikai folyamatból és létesítményből. Már jelenleg is – és egyre növekvő mértékben – súlyos gondot jelent például, hogy a tengereket elborítja a műanyag hulladékok óriási tömege, amely lassan kezd összemérhetővé válni a bennük élő lények tömegével. Mindennapjaink súlyos kérdése, mit tegyünk az üres palackokkal, csomagolóeszközökkel, az elhasznált autógumikkal, a tönkrement készülékekkel (amelyeknek egyébként „gyárilag” egyre rövidebbé teszik a használati idejét). Márpedig a műanyagok lebomlási ideje összemérhető a közepes aktivitású nukleáris hulladékéval, miközben tömegük több nagyságrenddel nagyobb az utóbbinál.

Érdekes, szemléletes példa olvasható az Environmental Progress (Környezeti Haladás, EP) nemrég megjelent ökológiai tanulmányában. Vegyünk egy atomerőművet és egy naperőművet, amelyek negyedszázadon át egyforma mennyiségű áramot termeltek. Ha a hulladékukat egy futballpálya nagyságú területen helyeznénk el, akkor a nukleáris anyag magassága 52 méter lenne (ez körülbelül egy tizenöt emelet magas épületé), míg a naperőmű hulladékainak mérete tizenhat ezer méter (tehát körülbelül kétszerese világunk legmagasabb hegyének, az Everestnek).

Miből keletkezik ez a nagy különbség?

Egyrészt abból, hogy a nukleáris üzemanyag nagyon kompakt, viszonylag kis méretű, összevetve más erőművekével, különösen a szénnel. Egy naperőmű viszont rengeteg alkotóelemből tevődik össze. Például az USA-ban, a Mojave-sivatag kaliforniai részén 2014-ben üzembe helyezett naperőműben 350 ezer darab, számítógéppel egyenként vezérelt (a vezérlés a mindenkori maximális napsugár-beesési szögbe állítja a tükröt), darabonként két méter magas és három méter széles tükör által gyűjtött sugárzó energiát vetíti három, egyenként 140 méter magas torony valamelyikére.

Az áramtermelés aztán ezekben a tornyokban hagyományos (turbina-generátor) módon történik.  A világnak ez a jelenleg legnagyobb tükrös naperőműve 392 megawatt teljesítményt szolgáltat (egyetlen, paksi blokk villamos teljesítménye 500 megawatt). A több százezer tükör, a naptornyok meg a kiszolgáló létesítmények területigénye 1425 hektár, vagyis kb. 14 km2. Magyarország aligha tudná követni az amerikai naperőműhöz hasonlónak az építését. Egyrészt a helyigény miatt, másrészt, mert ahol az említett naperőmű üzemel, ott a napsütéses órák száma évente 3800, tehát az összes órák több mint 43 százaléka. Amellett – egyelőre – még egyáltalán nem olcsó a naperőmű, csaknem háromszor annyiba kerül az itt megtermelt áram, mint a szén- és főleg, atomerőművekben.

És akkor még felmerül a hulladék kérdése.

Mert bizony e rengeteg alkotóelemből álló létesítmény egyszer megöregszik, le kell bontani. Az élettartama pedig nem túl hosszú, összevetve a szén- vagy az atomerőművekével. Miközben egy szénerőmű, megfelelő felújításokkal hatvan évig, sőt tovább „élhet”, egy modern atomreaktort pedig már legalább hatvanéves üzemidőre terveznek, ami akár további húsz évvel meghosszabbítható, a naperőmű várható élettartama ennek körülbelül harmada-negyede. Márpedig több százezer, egyenként garázsajtó méretű tükör elbontása, feldolgozása jelentős energiafelhasználással és elhelyezési gondokkal járhat. Egyébként az élettartam tekintetében a másik fontos, megújuló forrással, a széllel működő erőműfajta élettartama is hasonló nagyságrendű. És az óriástornyok esetében is hatalmas anyagmennyiségek újrafeldolgozása és elbontása kerül előtérbe.

Egy erőműfajta kiválasztása, megtervezése, megépítése és üzemeltetése nagyon sokrétű, rendszerszintű gondolkodással is alátámasztott döntést igényel. E döntésnek egyik rendkívül fontos komponense a hulladékok keletkezése, a gyűjtésük, feldolgozásuk, újrahasznosításuk és ahol mindez nem lehetséges, az elhelyezésük, tárolásuk. Ám nagyon gyakori, hogy egyik vagy másik fajta létesítmény kiválasztásakor, a döntések alátámasztásakor erről a kérdésről – szándékosan vagy nem tudásból fakadóan – bizony elfeledkeznek vagy elhallgatják.

 


Hozzászólások

.

ugrás az oldal tetejére