Menu

Most jó lenni …

most jó lenni - virágzik az atomkor

Mármint a Kossuth-nóta szerint katonának jó lenni. Ámbár azt hiszem, katonának sose jó lenni, legfeljebb olyan hosszan tartó béke-időszakban, mint amilyent most élünk Európában, immár 68 éve.

 

No jó, azért e “béke-időszak” közben volt egy véres balkáni háború meg a baszk és az észak-írországi ugyancsak véres és nagyon kegyetlen lázongó harcokról se feledkezzünk el. Mindenesetre parafrázisként, átírva bátran kijelenthetjük: most jó lenni nukleáris mérnöknek. Több okból is. Egyrészt, és nukleáris szakmérnökként magam is állíthatom, főleg azért, mert gyönyörű, állandóan fejlődő, új ismereteket kívánó szakma. Másrészt, mert nagy a szívóhatása, kell az utánpótlás. Elmegy vagy már elment az “atomkorszak” szakembereinek első nemzedéke, lassan kiöregszik a második generáció is, miközben az atomenergia alkalmazása – a fukusimai tragédiát követő megrázkódtatások és visszalépések ellenére is – bővül, terjeszkedik. Kell, sürgetően kell tehát az utánpótlás, méghozzá bővülő mértékben.

Szerencsére úgy tetszik, a fiatalok részéről erősödik az érdeklődés e pálya iránt. Azokon az egyetemeken, ahol ilyen oktatás folyik, máris jelentősen megugrott a jelentkezők száma. Nálunk, Magyarországon is ez a helyzet. De azt olvashatjuk a hírekben, hogy például Oroszországban “a kalinyingrádi területen létesülő Balti Atomerőmű építésébe 150 hallgató kapcsolódott be a nyári időszakban, és hét régióból nagyjából ennyien érkeztek Novovoronyezsbe is, hogy csatlakozzanak az ottani munkálatokhoz. Ez utóbbi projektben már a harmadik éve vesznek részt nyaranta egyetemisták, méghozzá egyre növekvő létszámban: 2011-ben még mindössze tizenketten, tavaly pedig mintegy százan voltak.” Egy felmérés szerint pedig, amelyet a 27 legnagyobb és legtekintélyesebb orosz felsőoktatási intézmény diákjai között végeztek, a nukleáris óriásvállalat, a Roszatom a nyolcadik legnépszerűbb munkahely az ágazat számára kulcsfontosságú egyetemek hallgatói között.

Biztató tudósítások, mert a nehézségek, a mesterséges gerjesztett hisztériák ellenére is tudomásul kell vennünk, hogy a nukleáris technika még hosszú ideig a villamosenergia-ellátás szempontjából meghatározó, tömeges energiatermelés marad.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Jó munkaadó a Roszatom
Népszerű munkahely a Roszatom

 


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére