Menu

Negenergia – a megváltó?

Hogy mi is ez a csúnya szó? Egyszerű: negatív energia (negenergia), vagyis az, ami a takarékosságból, a helyes és egyúttal spórolós működtetésből származik.
Hogy mi is ez a csúnya szó? Egyszerű: negatív energia (negenergia), vagyis az, ami a takarékosságból, a helyes és egyúttal spórolós működtetésből származik.

 

Ha például „A” osztályú villamos készülékeket (hűtő- és fagyasztószekrényt, automata mosógépet, mosogatógépet stb.) vásárolunk a sokat fogyasztó régi helyett, ha jól szigeteljük házainkat, lakásainkat, ha nem hagyjuk égve a csillárt, amikor hosszabb időre kimegyünk a helyiségből, akkor ebből negenergia keletkezik. Bár ez utóbbi cselekvésünk már nem is annyira egyértelműen pozitív, hiszen a hosszú élettartamú újfajta égők csudára nem szeretik a kapcsolgatást, mivel az jócskán rontja az élettartamukat. Ha meg hagyjuk égni a lámpát, hogy ne kelljen kapcsolgatnunk, akkor az fogyaszt, és immár ott vagyunk, ahol a part szakad.

Persze, tegyük hozzá, és akkor mi van gazdagéknál a medence vízforgatójával, a fűtött úttal és garázzsal, az automata kapukkal, a szaunával, amik mind-mind zabálják az áramot. Ott a negenergia aligha számít.

Mégis, valóban nagyon lényeges a takarékosság, nemcsak az energiával, hanem az élet minden területén, mert ezzel is hozzájárulunk a környezet védelméhez, az erőforrások herdálásának elkerüléséhez. Hanem az, amit a minap az egyik magyar párt vezető aktivistája javasolt, mégiscsak abszurd – nos, hogy is mondjam finoman –, abszurd csacsiság. Azt mondja a lelkes zöld képviselő, hogy takarékoskodjunk erősen a villamosenergia-fogyasztással, és akkor nem lesz szükség a drága atomerőmű-bővítésre, Paks II-re. Vagy legyünk pontosabbak, nem is bővítésre, hanem az évek során elöregedő, lekapcsolandó reaktoraink pótlására.

Nem tudtam, mi a derék politikus szakmai képzettsége, de az biztos, nagyon nem gondolta végig, amit javasol. (Azóta megnéztem az interneten. Nem éppen energetikai szakember: jogász a jólélek. Ha ennyit ér a szakmai felkészültség, akkor legközelebb én is, mérnökként, komoly jogi tanácsokat fogok adni.)

Visszatérve: a takarékosság valóban nagyon fontos dolog, ám azzal legfeljebb azt érhetjük el, hogy kevesebbet kell termelni az energiából, esetleg kisebb teljesítmény is elegendő az ellátáshoz, de ezzel aligha lehet kiváltani a teljes termelést. Hiszen csupán néhány százalékot jelenthet a megtakarítás. Mert ugye, ha új autót vásárolok, akkor egyebek között a fogyasztási adatokkal, szép üzemanyag-megtakarítással is csábítanak az eladók. De azért ahhoz, hogy menjen is a járgány, csak kell időről időre tankolni is! Legfeljebb kevesebbet, ugyanakkora távolságra számítva. Rendben: nem nyomom tövig a gázpedált, csak éles helyzetben, amellett, ahol lehet, rendszeresen a legalkalmasabb sebességfokozatban közlekedem, nem gyorsítok feleslegesen, és akkor valóban megtakarítok egy kevés üzemanyagot. De végső soron mégiscsak meg kell tölteni benzinnel vagy gázolajjal a tankot! És ez a „tank megtöltése” a villamos energia esetében a megfelelő teljesítményű erőművekből álló hálózat működtetése.

Mármost, 2037-ben leáll az utolsó „régi” paksi blokk. Ha akkor nem lesz ott helyette a tervezett 2,4 gigawatt teljesítmény a két építendő reaktorból, mit használunk helyette?

A szél-, a napenergia hazánk adottságai miatt ennyit aligha tud termelni. Akár úgy járhatunk, mint most a németek, hogy szénenergiával kell kitöltenünk a hiányt, mert hiába a gyorsan bővülő kapacitás a megújulókból, ha azok nem tudnak (még) egyenletes termelést biztosítani. Vagy talán importból fedezzük a szükségleteinket? Hiszen az már most is csaknem egyharmadát fedi le a fogyasztásunknak. De megtakarításból aligha láthatjuk el magunkat. Mert a takarékosság csak úgy létezik, hogy valamiből, ami már rendelkezésre áll, megspórolok valamennyit, néhány százalékot.

Jó, egy politikusnak nem kell mindenhez értenie. De azért, mielőtt nagy hangú, „komoly” bejelentést tenne, legalább konzultáljon. Az sem baj, ha hozzáértővel teszi azt.


Hozzászólások

.

ugrás az oldal tetejére