Menu

Süss fel nap!

Solar panelek a Brooklyni IIKEA tetejénEgy barátom teljesen felújítatta a konyháját, új bútort is tetettet belé, amit szépen megvett az IKEA-ban. Leszállítottak seregnyi, kisebb-nagyobb, kartonba burkolt lapot és kötőelemeket, amikből majd bútort lehet varázsolni.

 

Mivel ő nem ért rá, megkért, legyek ott a szakértő cég által vállalt szerelés idejére. Bizony, majdnem egy egész munkanapba tellett, amikorra készen lett a mester, pedig dolgozott fesztül. Kétségtelen, minden alkatrész szépen össze volt csomagolva, hiánytalanul, de azért kemény munkát és komoly jártasságot igényelt az összerakás.

Most hírül adták, hogy az áruházlánc újabb terepre lépett, mert napelem-rendszereket is forgalmaz. Igaz, egyelőre kísérletképpen. Kérdezem, némileg kajánul, vajon azokat is a tulajdonosnak magának kell majd összeszerelnie? Persze, hogy nem, hiszen nyilván a tetőre kerülnek a kollektorok, ott aligha dolgozhat más, mint szakember. Mindenesetre jeles előrelépés lehet az alternatív energiaforrások alkalmazásában, hogy a családok tömegesen használhatják majd napocskánk éltető sugarait. Az óriási kereskedő hálózat még egyelőre csak Angliában kezdte árusítani, de nyilván gyorsan továbblép majd más országokba is.

Örömhír: már annyira lezuhant a napelemek ára, hogy viszonylag olcsón nagyon sok család számára elérhetővé válik. Bár, azért a kezdeti ár egyelőre némileg borsosnak tűnik, mert mai paritáson átszámolva több mint kétmillió forintba kerülne egy 3,36 kilowattos komplett egység. Ez voltaképpen elég kell legyen egy családi ház szükségleteihez (meleg víz készítése plusz rásegítés a fűtésre), ámbár összehasonlításként megemlítem, hogy a fűtőszálas-ventilátoros hősugárzó, amelyet fürdés idejére a körülbelül 6-7 négyzetméteres helyiség bemelegítésére használok, 2 kilowatt teljesítményt igényel. Amellett ez az olcsó ár mégsem olyan örvendetes, ha arra gondolunk, hogy az amerikai és nyugat-európai napelemeket gyártó ipart lényegében padlóra küldték a kínaiak. Próbálkoztak a nyugati országok dömping-tilalommal védekezni ellene, ám sikertelenül. És mit látunk? Az olcsónak számító napelem-rendszereket az IKEA a kínai Hanergy cégtől vásárolja…

De az sem igazán kedvező az egész nemzetgazdaság szempontjából, hogy megtudhatjuk: „azokon a napokon, amikor feleslegük van, a privát berendezések áramtermelését betáplálhatják a hálózatba”. Ez pedig nem jelent mást, minthogy az egész társadalom (vagyis az adófizetők) pénzén kell megfizetni a magánháztartások feleslegeit. Márpedig a visszatáplálási konstrukciók ellen már most is számos országban tiltakozások folynak.

 


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére