Menu

Tanulságok nyomán megújulás

Tanulságok Fukushima kapcsán
A mi paksi atomerőművünk ritkán szerepel a hírek között. Örüljünk neki! Mert a sajtót többnyire azok a hírek járják körbe, amelyek valamilyen bajról, sőt tragédiáról szólnak.

 

Mint most éppen a japán energetikai cég bejelentése, hogy Fukusimában az elmúlt napokban sokszorosára nőtt a cézium szennyezettség a talajvízben és a közeli tenger radioaktivitása is folyamatosan emelkedik.

Ma már világosan látszik, hogy az erőmű voltaképpen jól vizsgázott a rettenetes erejű földrengés hatására, ám a cunami óriási vízáradata szó szerint elsodorta a biztonsági intézkedéseket. Ám az is látszik, hogy bizony lehetett volna jobban is eljárni. Az orosz energetikai óriásvállalat, a Roszatom szakembere, Szergej Novikov a minap a Gazdasági Rádióban nyilatkozva rámutatott arra a ritkán hangoztatott és meglepőnek tűnő tényre, hogy a fukusimai erőmű hat reaktora közül csak az első négy sérült. Vajon miért? Mivel “az ötödik és a hatodik blokkon a tartalék dízelgenerátorok kábelei nem a pincében voltak, hanem a tetőn. Ezért a kábelek nem áztak be, nem történt baj, és a dízelgenerátorok folyamatosan el tudták látni a szivattyúkat villamos energiával, amelyek hűtötték a fűtőanyag tároló medencéjét ezekben a hatodik blokkban. Az első négyben a kábelek víz alá kerültek a cunami miatt. A dízelgenerátorok működésképtelenek lettek. Leállt a hűtési rendszer, átforrósodott emiatt az üzemanyag” – mondotta Novikov.

Nagy tanulságok ezek. Hanem az is bizonyos, hogy az ilyen szörnyű tanulságok nyomán (is) halad előre a technika, javítható a biztonság, írhatók újjá, jobbá a szabályzatok. Ha lezuhan egy jumbo repülőgép vagy ha – mint a napokban – egy amerikai kisváros kellős közepén felrobban egy üzemanyag-szállító vonat, akkor utána mindig jobb, biztosabb, megfelelőbb eszközök és intézkedések következnek. De aligha meri bárki állítani, hogy ezek után le kell állítani a vasúti szállítást vagy be kell tiltani a légiközlekedést.

 

Fotó: Reuters/Digital Globe

 

Kapcsolódó cikkeink:

Japán: újraindulhatnak a reaktorok?
ATOMEXPO 2013: Szergej Novikov – videó interjú
Japán nem mond le az atomenergiáról


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére