Menu

Zöldségek

Rebecca Harms - zöldségekDe jó a politikusoknak, mert bármiről teljes határozottsággal nyilatkozhatnak. Arról is, amihez nem értenek, arról is, aminek az adatait nem vagy rosszul ismerik, vagy akár – ne adj isten – szándékosan ferdítik.

 

Itt van például Rebecca Harmsnak, az Európa Parlament zöld társelnökének esete. Néhány napja hazánkba látogatott, Pakson is járt. Egy interjúban csuda bátran merte kijelenteni, hogy még ma is tartanak a 2003-as baleset következményei. Ami ugye nem is az atomerőmű működési hibája volt, hanem az egyik reaktor mellé telepített, rosszul tervezett német-francia tisztító berendezésé. A képviselőnő azt is határozottan tudja, hogy „Magyarország nem rendelkezik a használt nukleáris fűtőelemek feldolgozásához, raktározásához szükséges infrastruktúrával”. Nem tudja vagy nem is érdekli, hogy teljesen megbízhatóan működik a kiégett kazetták folyamatosan bővített átmeneti tárolója. Az „átmeneti” egyébként ötven évet jelent, és már megkezdték egy végleges tárolóhelynek a kutatását a Baranya-megyei agyagkőzetben.

Azt állítja Harms asszony, aki egyébként fiatal kora óta csupán csak a politikában ügyködött, hogy Európában 1986, a csernoibili katasztrófa óta nem épül új atomerőmű. Hát a finneké meg a franciáké? És egyebek között a tervezett brit, svéd, cseh reaktorok? De persze ezek szerinte „elképesztően drága beruházások”. Mert ugye a megújulókat alkalmazó energiatermelő berendezések és rendszerek csuda olcsók… Elég, ha arra gondolunk, hogy a németeknek az atommentesség eléréséhez, a főleg szél- és napenergiát hasznosító hálózatukhoz 3800 kilométernyi új nagyfeszültségű távvezetéket, továbbá villamosenergia-tározókat meg új hálózatirányítási rendszert kell kiépíteniük. Természetesen ezekhez járul maguknak az energiatermelő berendezéseknek a beruházási és működtetési költségei. Nem kevésbé súlyos euró-milliárdokat igényelnek a megújuló forrásokkal működő energiatermelők állami támogatásai. Ezek jelenleg „mindössze” 5,3 euró-centet tesznek ki kilowattóránként, de ezt az elég magas hozzájárulást is rövidesen emelni kell. Bizony minden havi számlában megjelennek e nem csekély tarifák. Ám a képviselőnőnek csak az jut az eszébe, hogy a briteknél majd – talán, de egyáltalán nem bizonyosan – állami szubvenciót is adnak új atomerőművek építéshez. Érdekes, amikor rákérdeztek egy esetleges dunai vízerőmű építésére, a politikus nagy ívben kikerülte a választ, csak az atomerőmű ellen agitálva.

A német zöldek a négy évvel ezelőtti választásokon igen jelentékeny, 23 százalékos eredménnyel jutottak a parlamentbe. Most ősszel viszont 8,3 százalékot kaptak. Talán nem véletlenül. Esetleg a német polgárok kezdenek ráébredni, hogy a 2011 tavaszi kormányzati döntés bizony nagyon is elhamarkodott volt. És ezt főleg a zöldeknek köszönhetik.

 

Fotó: news.bbc.co.uk


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére