casombie casino

Ideális esetben nem volna szükség jótékonysági tevékenységekre, a mai világ azonban egyáltalán nem tökéletes és ideális, és nagyon sokan vannak, emberek és állatok egyaránt, akik segítségre szorulnának.
Jótékonykodni többféleképpen is lehet. Ennek a legegyszerűbb módja az anyagi szintű jótékonykodás, azaz az adományozás. Azért mondom, hogy ez a legegyszerűbb, mert annak, akinek van pénze, az jelenti a legkevesebb erőfeszítést, hogy másnak adjon belőle. Ettől függetlenül nagyon értékes és fontos cselekedetnek tartom, a Casombie csapata is gyakran adományoz, és ez mindenképp példamutató és dícséretes.

A jótékonysági tevékenységek közé tartozik az önkénteskedés is, amit szintén nagyon értékesnek tartok, hiszen ez nagyobb erőfeszítést igényel, mint az anyagi támogatás. Ahhoz, hogy egy adott szervezet működni tudjon, ugyanúgy szükség van a pénzre, és szükség van az önkéntes munkára.


Magam is jótékonykodtam már, és mivel a saját korlátaim miatt a Casombie csapatának példáját nem tudtam követni, én inkább az időmből és energiámból áldoztam fel valamennyit egy állatmenhelynek. Az utcára dobott kisállatok sorsát erősen a szívemen viselem, hiszen egyáltalán nem tehetnek arról, hogy a köznyugalmat megzavarva kint kóborolnak, mindeközben teljes mértékben kiszolgáltatott teremtményekről van szó, amelyekről nekünk, embereknek, gondoskodnunk kellene.

Számos vállalat vesz részt jótékonysági tevékenységekben, a Casombie csapata csak egy a sok közül, amelyikről nemrégiben tudtam meg, milyen lelkes és rendszeresen adományozó csoport. Ahogy mondtam, az adományozás számukra nem jelent akkora erőfeszítést, ennek ellenére igen dícséretes cselekedetek ezek, hiszen egy-egy rászoruló szervezetnek hatalmas segítséget jelenthet egy nagyobb összeg.
Mindezek mellett úgy gondolom, hogy nem kell azért rosszul érezned magad, mert nem tudsz rendszeresen és nagyobb összegeket adományozni. Ha segíteni szeretnél valakin, akkor keress olyan lehetőségeket, amelyek keretében önkéntes tevékenységet folytathatsz.