Menu

Ismét nyereséges az ARMZ

Ismét nyereséges az ARMZ
Újabb, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszernhez tartozó társaság tett közzé biztató adatokat a tavalyi évről.

 

Az Atomredmetzoloto (ARMZ) bányászati cégcsoport beszámolója szerint több mint 234 millió rubeles, azaz az egymilliárd forintot meghaladó tiszta nyereséget ért el, miközben 2013-ban még hatalmas, 69,2 milliárd rubeles veszteséget termelt. Igaz, az akkori óriási mínuszban jelentős szerepet játszott az az ügylet, amelynek keretén belül az ARMZ megvásárolta az addig csak résztulajdonában lévő második legnagyobb kanadai uránbánya-társaság, a Uranium One Holding összes részvényét.

Tavaly ugyanakkor bevételek csökkentek az orosz cégnél, méghozzá 62 százalékkal, 10,4 milliárd rubelre. Az egyik fő ok ezúttal egy átszervezés: a külföldön kitermelt urán értékesítéséből származó forgalom másik rubrikába, a Uranium One „kosarába” került. Igaz, nemcsak ez, hanem az urán világpiaci árának csökkenése is szerepet játszott az értékesítési mutatók visszaesésében.

Az ARMZ egyike a világ három legnagyobb uránbányászati holdingjának. Fő tulajdonosa (csaknem 81,4 százalékos részesedéssel) az Atomenergoprom – a Roszatomon belüli, az orosz polgári atomipart összefogó cégcsoport  , több mint 17,2 százaléka van benne az orosz atomenergetikai konszernhez tartozó, nukleáris fűtőanyagokat gyártó vállalatnak, a TVEL-nek, míg maga a Roszatom 1,4 százalékot birtokol az ARMZ-ből. A cégcsoport neve a közelmúltban többször is megjelent a hírekben. Egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk arról, hogy egy ezüsttartalmú ólom-cinklelőhely kiaknázására készül az északi-sarkvidéki területen lévő Novaja Zemlja szigetcsoporton, egyik részvénytársasága, a burjátföldi lelőhelyeket kiaknázó Hiagda pedig közölte: 2018-ig a duplájára, évi ezer tonnára akarja növelni uránkitermelését.


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére