Menu

Növelte nyereségét az Atomenergoprom

Növelte nyereségét az Atomenergoprom
Bevételeinek csökkenése mellett is tekintélyesen növelni tudta profitját a tavalyi 2014-es évben a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszernhez tartozó Atomenergoprom.

 

Az orosz atomipar polgári ágazatait összefogó vállalatcsoport nyeresége 2014-ben 42,5 milliárd rubel (mintegy 200 milliárd forint) volt, vagyis csaknem két és félszerese az egy évvel korábbi 17,9 milliárdnak.

Az Atomenergoprom az uránbányászattól és -feldolgozástól az atomerőmű-építésen át az energiatermelésig az atomipar teljes spektrumát fogja át, és a nukleáris világpiac minden ágazatában az élvonalba tartozik. A honlapján szereplő adatok szerint – öt párhuzamosan zajló beruházással – világelső például a külföldi reaktorépítésekben, és a tíz oroszországi atomerőmű 32 energiablokkját üzemeltető Roszenergoatom révén, több mint 23 gigawattos összteljesítménnyel, a második legnagyobb energiatermelő.

A nemzetközi mezőnyben – kazahsztáni vegyesvállalatának készleteit és teljesítményét is beleszámítva – ugyancsak második az urántartalékok méreteit illetően, míg az uránkitermelése a harmadik legjelentősebb a világon. Élen jár az Atomenergoprom az urándúsításban is. A világpiac negyven százalékát birtokolja ezen a területen, míg a nukleáris fűtőanyagok teljes forgalmának a 17 százaléka fűződik a nevéhez, vagyis a Föld minden hatodik atomreaktorblokkja számára szállít ilyen terméket az orosz vállalatcsoport.

 


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére