Menu

Sokfelé terjeszkedne a Roszatom

Oroszország - Sokfelé terjeszkedne a Roszatom
Oroszország vizsgálja újabb reaktorblokkok építésének lehetőségét az iráni Busherben – jelentette ki a Roszatom vezérigazgatója.

 

Szergej Kirijenko az Interfax hírügynökségnek kifejtette: folynak a tárgyalások a teheráni kormánnyal, a fejlesztési programról pedig azt mondta, hogy annak megvalósítása – minden nemzetközi előírás betartásával – „nagyon is lehetséges”. A Roszatom-vezér, aki a múlt héten Jordániában többek között II. Abdullah királlyal is tárgyalt az ott tervezett atomerőmű-beruházásról, elmondta, hogy Latin-Amerika iránt szintén érdeklődik az orosz állami atomenergetikai konszern. A térség több országa, így például Argentína és Brazília is bejelentette, hogy atomenergetikai fejlesztéseket tervez, de a tender kiírásáig még nem jutottak el, így egyelőre csak előzetes egyeztetések folynak, Ilyen konzultációk zajlanak Szaúd-Arábiával is, amely késznek látszik az atomerőmű-építési együttműködésre Oroszországgal – mondta Kirijenko, és arról is beszámolt, hogy „érdekes tárgyalások lehetnek” Szlovákiával, bár ezek még ugyancsak előzetes megbeszélések. Korábbi jelentések szerint a Roszatom vizsgálja annak lehetőségét, hogy beszálljon a szlovákiai Jaslovské Bohunice-i erőműbe (képünkön) tervezett újabb energiablokk építésébe.

 

Fotó: Wikipedia

Kapcsolódó cikkeink:

Izgalmas időszak elé néz az atomenergia
Bővíti a cseh Atomenergomas a termékkínálatát
Alakulóban a Hanhikivi atomerőművet építők csapata
A jóléti alapból támogatja az orosz kormány a finn atomerőművet
Rekordot állítottak fel az orosz atomerőművek


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére