Menu

A jövő (kifürkészhető?) útjai – nukleáris energia

nukleáris energiaA nukleáris atomerőművek költségeinek közel negyven százalékát a biztonságra fordított költségek teszik ki. Érthető, hiszen alapvető követelmény a környezet és az emberek egészségének védelme. Ezt eddig világszerte - két és fél nagy baleset kivételével - sikerült is elérni.

 

„Fél”-nek nevezhető az 1979-es amerikai Three Mile Islandi erőmű meghibásodása, mert voltaképpen nagyobb károkat okozott a hisztérikus kormányzó a kiürítés elrendelésével, mint maga a baleset. Óriási nukleáris katasztrófának számít viszont az, ami 1986-ban Csernobilben bekövetkezett. Mind az amerikaiaknál, mind a szovjeteknél alapvetően emberi hiba okozta a bajt, az előbbinél szakszerűtlenség, utóbbinál a szabályok be nem tartása. Más a helyzet Fukusima esetében, ahol a természet gigantikus erői (döntő részben a cunami) váltották ki a szerencsétlenséget.

Az atomerőművek biztonsága már az első két eseményt követően ugrásszerűen megnőtt: hatalmas erőkkel kutatták-fejlesztették szerte a világban a meglévő és az újonnan tervezett reaktorokra a megoldásokat. És ugyanez történt-történik Fukusima után. Sőt, manapság már léteznek a megnövelt biztonságra új lehetőségek is, például az oroszok 3+ generációs nukleáris erőművei esetében (a „+” megreformált, de nem gyökeresen új elvű működést jelent). Ezeknél négy aktív és négy passzív rendszer gondoskodik a biztonságról.

Van a nukleáris biztonságnak egy másik, rendkívül fontos eleme is: a sugárzó hulladékok kezelése és végleges tárolása.

A magyar helyzet ebben is megnyugtató. Tudjuk, hogy megépült és működik a bátaapáti tároló, a kis- és közepes aktivitású hulladékok végleges elhelyezésére. Üzemel és folyamatosan bővítik Pakson a kiégett üzemanyag-kazetták átmeneti tárolóját. (A kórházi és ipari eredetű radioaktív hulladékoknak pedig ott van a püspökszilágyi RHFT.)

Fontos és hasznos gondolatnak bizonyult, hogy a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. szeptemberben konferencián rendezett a bátaapáti tárolóról, melyen számot adott az eddigi eredményekről és a jövő stratégiáiról. Az igen sikeres rendezvényen Dr. Kereki Ferenc ügyvezető igazgató áttekintette a cég eddig végzett munkáját és az előttünk álló feladatokat. Ma a legfontosabb a nagyaktivitású hulladékok végleges elhelyezésének előkészítése, hiszen a tárolónak már üzemelnie kell akkora, amikor lejár a paksi átmeneti lerakó „élete”. Nagy lehetőség e tekintetben nemzeti kincsünk, a bodai agyagkő formáció. Mostantól az eddiginél nagyobb figyelmet kaphat az itteni kutatás.

Persze a legtöbb szó az NRHT-ról esett, hiszen elsősorban az ezzel kapcsolatos tapasztalatok megvitatására gyűltek össze a szakemberek. Megtudhattuk például azt is, hogy a tároló jövőjét illetően az egyik új teendő a tároló kamrákban elhelyezendő konténerek jobb térkitöltésének a megoldása – ezáltal ugyanakkora helyen több hulladékot lehet elhelyezni Ami a nagyaktivitású hulladékokat illeti, kezelésükre ígéretes lehetősé-günk és hozzá stratégiánk is létezik már. Elkészült a feladatok ütemezése is. Ez hosszú előretekintést igényel, csaknem egy emberöltőt. Gondoljuk el, a ma megszületett csecsemő hatvanas éveiben jár majd, amikorra várhatóan a Pakson ideiglenesen tárolt kiégett üzemanyagot elkezdik átszállítani végleges nyugvóhelyére. Ezt követően másfél évtized múltán zárják majd be ezt a tárolót is, persze szigorú hatósági ellenőrzések után. Aztán eltelik még ötven év, és mától számítva egy évszázad múlva dédunokáinknak el kell dönteniük, folytatják-e a folyamatos ellenőrzést, netán véglegesen abbahagyják, sorsára hagyva a tárolót.

Vagy mégsem. Meglehet, addigra ismét kinyitják, és boldogan kitermelik onnan a „kincseket”. Mert a nagyaktivitású anyagok még nagyon is jól hasznosíthatók lehetnek a negyedik generációs reaktorok üzemanyagaként.

Persze megfelelően fel kell dolgozni a kiégett kazettákat e célra. Hiszen már most is működnek ilyen reaktorok,. reprocesszált (újra hasznosított) üzemanyaggal, és sorban fejlesztik az új atomerőmű-modelleket a gyártók (nincs belőlük sok, alig fél tucatnyian vannak). A világban e téren élenjáró oroszok például eddig közel 20 milliárd dollárt költöttek ezekre a kutatásokra. A nyolcvanas évek óta működik egy 600 megawatt teljesítményű negyedik generációs reaktoruk, jövőre pedig elkészül egy új, 800 megawattos. Hatásfokuk igen magas, jóval 70% feletti. Áruk persze még nem csekély, de ez természetes minden új fejlesztésnél.

Biztatónak tűnnek más lehetőségek is. Már egyik korábbi Vendégoldalon szóltam a nagy tömegszámú anyagok „szétbombázásáról”, a transzmutációról. Részecskegyorsítóban, vagy nagyon nagy teljesítményű lézerekkel lehet széthasítani az atomerőműből kikerülő kiégett üzemanyag sugárzó atomjait. E művelet eredményeként jóval rövidebb élettartamú (kisebb felezési idejű) és kevesebb energiával, vagyis hőtermeléssel lebomló, sőt akár stabil anyagok is keletkezhetnek. Nos, ezek tényleg nagyon drága és nem is tömeges méretű eljárások. Ma még. De húsz-harminc év múlva? Még az is elképzelhető, hogy néhány évtizeddel megnyitása után a nagyaktivitású tároló már hasznosítható anyagokat adó, értékes bánya lesz. A nem hasznosítható maradék pedig már alig, vagy egyáltalán nem fog sugározni…

 

 

Forrás: Vendégoldal


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére