Menu

Ununpentium – a 115. elem

Ununpentium a 115. elemMúlt hónap 27-én közölték a svédországi Lund Egyetem tudósai: kutatási eredményeik alátámasztják azt a kísérleti állítást, amellyel vagy tíz évvel ezelőtt kimutatták az Ununpentium létezését.

 

Ezzel bebizonyították, hogy immár 115 kémiai elem létezik a világon. Mengyelejev, orosz kémiaprofesszor nevét az iskolások is ismerik: ő volt az, aki 1869-ben elkészítette az első periódusos rendszert. Nemcsak sorrendbe rakta az addig ismert elemeket, hanem megjósolta a táblázat még akkor üres helyeire kerülő elemek későbbi felfedezését és azok tulajdonságait. Ez a táblázat az egyes számú elemmel, a hidrogénnel kezdődik – ezek szerint most tartunk a 115.-nél.

De hol lesz a vége? A kérdésre Lukács Béla, a Wigner Fizikai Kutatóközpont professzora válaszol.

– Már 2006-ban is 117 igazoltan felfedezett kémiai elemet tartalmazott a rendszer. Kilencven ezek közül természetes körülmények között is megtalálható a Földön, a többieket csak mesterségesen, részecskegyorsítókban sikerült előállítani. A 112-es koperníciumig rendben vannak a dolgok, utána a 113-asnak még ma sincs rendes neve, csak olyan, mint ennek az Ununpentiumnak, ami egyébként a rendszámát jelenti: 1-15. Tehát a 113-as ideiglenes neve Ununtrium, azaz 1-1-3, és annyit tudunk róla, hogy puha, ezüstös fémnek kell lennie.

– És hol a sor vége?

– Pontosan senki nem tudja… A 114-esnek van neve, ez a Flerovium; vagyis létezik. A 115-öst ugye most bizonyították be. Ismerjük a 116-osat is, ez a Livermorium, amely egy szilárd halmazállapotú szupernehéz fém. És innen fölfelé, egészen 120-ig még csak egy-két atomot sikerült ezekből létrehozni. De vannak tudósok, akik akár a 124-es rendszámú elem létezését is elképzelhetőnek tartják.

– Visszatérve az Ununpentiumra: mi történik ezután? És főleg: a tudományos eredményen túl mire lehet majd használni?

– Hogy az utóbbi kérdésére válaszoljak először: valószínűleg semmire. Bár az lehet, hogy a sci-fi írók majd szerepeltetik valamilyen időgépben… Ez az elem a kémikusok szerint egyfajta stabilitási sziget közepén található; valószínűleg 4-5 rendszámmal följebb már olyan, valóban stabil elemek lesznek, amelyek gyakorlati hasznosítása is elképzelhető. Addig viszont örülünk a bizonyságnak, vagyis annak, hogy a Lund Egyetem tudósainak sikerült az orosz és amerikai kutatók egy évtizeddel ezelőtti – mindeddig meg nem erősített – állítását bizonyítani az Ununpentium létezéséről. A megerősítés nagy lépés, ezek után valódi névre is szükség lesz, amit azután kaphat, ha a kémikusok nemzetközi szervezete, az IUPAC hivatalosan is jóváhagyja az Ununpentium csatlakozását a periódusos rendszerhez.

 

Forrás: Szabad Föld – 2013. 09. 06. (8. oldal)

Fotó: sci-news.com


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére