Menu

„Atombiztos” adatközpont

„Atombiztos” adatközpont - Rosztelekom
A kalinyini atomerőműre alapozva készül informatikai adatközpontot létesíteni a Rosztelekom állami többségű orosz távközlési társaság, az ugyancsak állami atomenergetikai konszernhez tartozó vállalattal, az oroszországi atomerőműveket üzemeltető Roszenergoatommal együttműködve.

 

Kira Kirjuhina, a Rosztelekom képviselője azzal magyarázta az összefogást, hogy az adatközpont olcsóbb elektromos áramhoz, a Roszenergoatom pedig biztos fogyasztóhoz jut. Az elképzelések szerint az adatközpont kereskedelmi alapon működik majd, de egyebek között állami megbízásokat is teljesíteni fog. Kirjuhina elmondta: jogszabály-módosítás szükséges ahhoz, hogy közvetlenül az erőműhöz kapcsolhassák az új létesítményt, és alacsonyabb áramtarifát alkalmazhassanak, ám ezt a két cég már egyeztette az elnöki hivatallal.

Meg nem erősített hírek szerint ez lehet a legnagyobb adatközpont Oroszországban. Teljesítménye várhatóan eléri a 80 megawattot, azaz 8000 szerverszekrény működtetésére lesz elegendő. Kirjuhina szavai szerint a Rosztelekom és partnerei finanszírozzák a beruházást, tehát vélhetőleg a Roszenergoatom is beszáll az üzletbe. A terület szakértői úgy becsülik, hogy a költségek a tervezéssel, építéssel, kábelezéssel és az informatikai berendezésekkel együtt 400 millió és 900 millió dollár között lehetnek. Andrej Tyimonov, a Roszenergoatom képviselője arról számolt be, hogy a központ kapacitásának negyedét már 2016. január-márciusban, a többit pedig az év végéig helyeznék üzembe.

Az iKS Consulting tanácsadó-elemző társaság adatai szerint Oroszországban a kereskedelmi adatközpontok piaca tavaly 25 és félezer szerverszekrényt tett ki, és jelentős részük már így is a Rosztelekom kezelésében van. Az ilyen centrumok fő ügyfelei elsősorban a bankok, biztosítótársaságok, valamint a pénzügyi szektor más szereplői. A legnagyobb igény Moszkvában van rájuk, így nehézséget okozhat, hogy az új központ Tver megyében – a fővárostól 320, Szentpétervártól pedig 360 kilométerre fekszik – és az 1984-ben átadott, folyamatosan bővített, jelenleg négy darab ezer megawattos reaktorral üzemelő atomerőmű közelében lesz. A Vedomosztyi orosz üzleti napilapnak nyilatkozó szakértő erről úgy vélekedett, hogy a szolgáltatásaik iránt általában főként az állami szféra szervezetei és olyan, jól felkészült technológiai társaságok érdeklődnek, amelyek már hozzászoktak ahhoz, hogy az általuk használt adatközpont távol van tőlük.

 

 


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére