Menu

Atomreaktor

A kalinyini atomreaktor belseje.

Az irányított láncreakció útján atomenergia létrehozására szolgáló berendezés, amelyben a fűtőanyagot és a neutronforrást a reaktortartályban helyezik el, a maghasadás során keletkezett hőt pedig a hűtőközeg vezeti el. Ez utóbbi általában víz, de lehet gáz vagy folyékony halmazállapotú fém, és kísérleteznek sóolvadékkal is.

 

Szabályozott maghasadás létrehozására szolgáló berendezés. Működése azon a jelenségen alapul, hogy az urán 235-ös izotópjának magja lassú neutron hatására két, közel ugyanakkora részre hasad szét, és eközben 2-3 gyors neutron keletkezik. A keletkezett gyors neutronokat, rendszerint grafitrudakkal lefékezik, s az így kapott lassú neutronok további uránmagokat hasítanak szét. A grafitrudak helyzetének változtatásával a folyamat szabályozható, le is állítható.

1951-ben helyezték üzembe Idahoban, a világ első reaktorát, amivel áramot termeltek; a National Reactor Testing Station egy épületének világítását látták el vele, mely 4 db 200 W-os égőt jelentett. Obnyinszkban, Moszkvától 110 km-re, volt az első hálózatra kapcsolt atomerőmű, 1954. július 27. indult. Jellemzői: 1 reaktor, 6 MW energia, grafitmoderátor és vízhűtés. Ez volt az RBMK (csatorna-típusú, nagy energiakimenetű reaktor) előfutára. Az 1953. december 8.-án Windscale (Sellafield), Angliában megnyitott erőmű volt az első, hivatalosan is kereskedelmi célú atomerőmű, ami kezdetben 50 MW kapacitással üzemelt. Az 1957 december 2. és 1982-ig működő shippingporti atomerőmű volt a világ első, kizárólag békés célú felhasználású atomerőműve. 60 MW teljesítményű nyomottvizes reaktorral.

A második generációs reaktorok az 1970-es évektől kifejlesztett könnyűvizes reaktorok. A jelenleg használt reaktorok nagy része ilyen. Tervezett élettartamuk vége: 2015-2030. A harmadik generációs atomreaktor 2010-től van kereskedelmi forgalomban. Kísérleti fázisban már létezik egy olyan nem a maghasadáskor, hanem az atommagok egyesülésekor létrejövő energiát hasznosító fúziós reaktortechnológia is (lásd fúziós energiatermelés; ITER). Az atomreaktort elektromos áram termelésére, tengeralattjárók és repülőgép-hordozók meghajtására, daganatos megbetegedések diagnosztizálására és kezelésére használt orvosi izotópok előállítására és tudományos kutatásokra használják.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Nemzetközi Termonukleáris Kísérleti Reaktor (ITER)
Jöhet a fúziós energia
Orosz befektetés a fúziós energiáért
Reaktortípusok
Fúziós reaktor
Az atomenergia arra való, hogy okosan éljünk vele!


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére