Menu

Az atom a „zöld energia” kulcseleme

Az atom a „zöld energia” kulcseleme
Az atomerőművek teljesítménye 2050-ig a jelenlegi közel háromszorosára emelkedhet a világon – jelentette ki a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatója.

 

Alekszej Lihacsov a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon kiemelte, hogy „ez lesz a mi befektetésünk a jövő zöld energetikájába”. Mint kifejtette, a Nemzetközi Energiaügynökség párizsi klímavédelmi egyezmény célkitűzései alapján összeállított előrejelzése szerint, a villamosenergia-termelő atomerőművek névleges teljesítményének a következő mintegy harminc évben a mostani 390-ről 930 gigawattra kell nőnie.

A Roszatom vezetője arról is beszélt, hogy az atom a „zöld energia” kulcseleme, nem lehet más energiaforrásokkal helyettesíteni. Szénhidrogénekkel sem, hiszen megnő a környezetkárosító gázkibocsátás és megújulókkal sem, mert nagy az önköltségük, ezért nem tudják kielégíteni a csúcsterheléskor fellépő igényeket.

Ugyanakkor a globális energiaszükséglet a jövőben növekedni fog, ezt viszont a szél- és a napenergia nem képes megtermelni, a vízenergia alkalmazásának pedig földrajzi korlátai vannak. Vagyis a nukleáris energetika további fejlesztése nélkül értelmetlen azon gondolkodni, hogy miként lehet a klímaváltozással kapcsolatos döntéseknek megfelelően módosítani a világ energiamérlegét – figyelmeztetett Lihacsov.

Márpedig jelenleg a világon termelt energia 67 százalékát szénhidrogénekből állítják elő, a megújuló és a vízenergia 22, az atom pedig 11 százalékot képvisel. Az energiatermelésből származik a légkörbe kibocsátott üvegházhatású gázok mintegy negyven százaléka, azaz évi 13 és félmilliárd tonna szén-dioxid. Ha pedig a jelenleg működő atomerőműveket fosszilis energiahordozókat használókkal helyettesítenék, akkor ez további kétmilliárd tonnával növekedne.

Az atomágazatban szervezett közös programok segíthetnek Oroszország és a nyugati államok együttműködésben is – hangoztatta az orosz atomóriás első embere.

„Nekem úgy tűnik, hogy az üzleti életnek már hiányoznak a sikeres nemzetközi projektek az oroszországi és az európai, az oroszországi és a japán társaságok, illetve számos más olyan ország között, amely bizonyos okokból ma kénytelen visszafogni a politikai kapcsolatokat Oroszországgal” – idézte szavait a RIA Novosztyi hírügynökség. A nukleáris ipar „híd lehet az áttörésben, az üzleti vállalkozások, a gazdasági elitek és a népeink közötti kapcsolatokban”.

E vélemény alátámasztására a hírügynökségi jelentés felidézi, hogy a Roszatom egyetlen külföldi projektje sem szenvedett közvetlen kárt az Oroszország ellen bevezetett nyugati szankciók miatt.

Mi több, szakértői elemzések szerint, a nukleáris együttműködés sikeresen fejlődik. Példaként azt hozták fel, hogy az Európai Unió zöld utat adott a Paksi Atomerőmű kapacitásfenntartó fejlesztésének, a finn hatóságok hozzájárultak a Hanhikivi-1 atomerőmű Oroszországgal közös építéséhez, és japán-orosz memorandumot is aláírtak a békés atomipari együttműködésről. A Roszatom cégei számos különböző szerződést és megállapodást kötöttek külföldi partnereikkel, egyebek között arról, hogy bevezetik az Egyesült Államok és Svédország atomüzemanyag-piacára az orosz gyártmányú TVSZ-Kvadrat fűtőelemeket, és dúsított uránt szállítanak az amerikai atomerőművek szükségleteinek kielégítésére.


Hozzászólások

.

ugrás az oldal tetejére