Menu

A Gazprombank ad hitelt a Roszatom szélerőműveihez

A Gazprombank ad hitelt a Roszatom szélerőműveihez

A Gazprombank lesz a Roszatom pénzügyi partnere a szélerőművi beruházásokban.

 

Az orosz állami atomkonszern választása tender eredményeként esett erre a pénzintézetre: február közepén Kirill Komarov, a Roszatom első vezérigazgató-helyettese azt mondta, hogy hat bank is ajánlatot tett a projekt finanszírozására, miután az orosz állami atomóriás – leányvállalatán, a VetroOGK-n keresztül – tavaly három, összesen 610 MW teljesítményű szélerőműpark dél-oroszországi építésére nyert el megbízást. A cégcsoport a Lagerwey holland társasággal együttműködve a szélerőmű részegységek gyártását is meg kívánja honosítani Oroszországban.

A Gazprombank 2017-2020 között, a VetroOGK-nak nyújtott hitel formájában, összesen 64,6 milliárd rubellel (mintegy 320 milliárd forinttal) segíti a szélenergetikai program megvalósítását. A RIA Novosztyi értesülése szerint a pénzt két részletben folyósítják: először maximum 57,4 milliárdnyi üzleti kölcsönt nyújt a bank, majd legfeljebb 7,2 milliárdot úgynevezett mezzanine hitelként (alárendelt kölcsöntőkeként) fizet ki, vagyis rövid időre befektetőként is beszáll a vállalkozásba, és részvényesi kölcsönnel segíti azt. A hírügynökség jelentése szerint a hitelt legkésőbb 2026 végéig kell törleszteni.

A partnerbank kiválasztása fontos mérföldkő annak a Roszatom stratégiának a megvalósításában, amelynek célja egy új ágazat, a szélenergetika megteremtése Oroszországban – mondta a döntés után Kirill Komarov. Az így kapott eszközöket szélerőművek építésére fordítják – tette hozzá.

A Gazprombank hagyományosan az orosz atomipar egyik pénzügyi támasza, de más ágazatokkal is együttműködik. Mint első alelnöke, Alekszej Belouszov elmondta, a pénzintézet megbízható partneri kapcsolatokat alakított ki a napenergetika oroszországi úttörőivel, és most lehetőséget kapott arra, hogy ott legyen egy másik új ágazat, a szélenergetika kezdeteinél is.

A szélenergetikát a Roszatom olyan nem nukleáris ágazatnak tekinti, amely segítheti a konszernt a növekedésben.

Becslése szerint az oroszországi szélenergetikai létesítmények összteljesítménye 2024-re elérheti a 3,6 GW teljesítményt Az iparág forgalma addigra évi mintegy 200 milliárd rubel, a szélerőmű-építés, -üzemeltetés és -karbantartás piacának értéke pedig 400 milliárd rubel lehet.

 

Fotó: atomic-energy.ru


Hozzászólások

.

ugrás az oldal tetejére