Menu

Budapestre látogatott a híres Alekszandrov együttes

Budapestre látogatott a híres Alekszandrov együttes
Az orosz állami atomenergetikai konszern, a Roszatom támogatásával nagy sikerű koncertet adott január 18-án a Dohány utcai zsinagógában – a budapesti gettó felszabadításának 70. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen – az orosz hadsereg Alekszandrov Együttesének Kórusa.

 

Leonyid Malev, az együttes igazgatója a hangverseny után az Orosz Kulturális Központban tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy ugyan idén még számos európai fővárosban fellép a katonaegyüttes a második világháború végének 70. évfordulója alkalmából, a budapesti koncertre nagy hangsúlyt fektettek: új, változatos és külön gonddal összeállított műsorral készültek. A közönség ismerős orosz művek mellett többek között zsidó dallamokat is hallhatott. „A népes közönség és a taps azt bizonyította számunkra, hogy helyesen állítottuk össze a programot” – tette hozzá. Az igazgató kitért arra is, hogy az együttes remek európai kapcsolatokat ápol, az elmúlt években felléptek többek között Brüsszelben, Besztercebányán, turnéztak Lengyelországban és Németországban, így ezrek hallhatták élőben, vagy követhették rádióban és televízióban koncertjeiket.

Joszif Kobzon, a koncert énekes szólistája arról beszélt, mennyire örül, hogy újra itt lehet Magyarországon, ráadásul a híres együttessel, kiemelte: „Ez az ünnepi esemény arra emlékeztetett minket, hogy nem szabad megfeledkezni a történelemről, és annak tanulságait le kell vonni”. Magyarországhoz fűződő személyes kapcsolatát firtató kérdésre válaszolva megjegyezte: szívesen látogat Budapestre és nagy rajongója a halászlének is. A város számára kedves emlékhelyei közül kiemelte a vészkorszak áldozatainak emléket állító, Cipők a Duna-parton elnevezésű emlékművet.

A Budapesti Zsidó Hitközség által szervezett eseményen, a Roszatom által támogatott Alekszandrov együttes mellett tiszteletbeli vendégek, veterán felszabadítók is jelen voltak. A sajtótájékoztatón mindannyian visszaemlékeztek a 70 évvel ezelőtt történt eseményekre. Lev Kacevics veterán ezekkel a szavakkal idézte fel a történteket: „Bár nagyon régen történt, minden apróságra pontosan emlékszem. Egyszerű zsidó származású orosz katona voltam. Pontosan előttem van, hogyan törtük fel a gettó kapuit, hogyan tépték le a zsidók a sárga csillagokat. Felemelő, szeretetteli találkozás volt ez a felszabadított magyar zsidókkal”.


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére