Menu

Trendeltolódás – hazai termelésből az import irányába

atomerőmű villamosenergia-termelés

A hazai villamosenergia-termelés alakulása 2009-2013 között – Forrásadat: MAVIR, PA ZRt.

2013-ban a paksi atomerőmű villamosenergia-termelése biztosította a hazai termelés 50,7 százalékát, amely történelmi csúcsnak tekinthető. Ugyanakkor a hazai termelés csökkenése és az import növekedése számos ellátásbiztonsági kérdést felvet.

 

A hazai villamosenergia-ellátásban a rendszerben lévő erőművek sajátosságai és a termelési költségek miatt évek óta nagy szerepet kap a villamosenergia-import, amely 2009-ben a bruttó hazai villamosenergia-fogyasztás még csak 13 százalékát tette ki, de a piaci folyamatok következtében 2013-ban már több mint 28 százaléka volt az import részaránya. A diagramból is világosan látszik, hogy ez az ugrásszerű import azt eredményezte, hogy a hazai villamosenergia-termelés számottevően csökkent. A paksi atomerőmű számára mindez az jelentette, hogy az erőmű által megtermelt 15,37 TWh villamos energia biztosította a bruttó hazai termelésnek 50,7 százalékát. Mindezek fényében kijelenthetjük, hogy az erőmű a hazai villamosenergia-termelés alappillére, ezáltal maximálisan szolgálva az ellátásbiztonságot.

A rendszerterhelés és az import alakulása 2009-2013 között – Forrásadat: MAVIR

A rendszerterhelés és az import alakulása 2009-2013 között – Forrásadat: MAVIR

A fenti ábra is jól mutatja, hogy a hazai villamosenergia-ellátásban évről évre növekszik az import részaránya, ez a tendencia azonban hosszú távon egyáltalán nem fenntartható, hiszen az ellátásbiztonság és a villamosenergia-ár vonatkozásában is fokozódna hazánk energetikai kiszolgáltatottsága.

 


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére