Menu

Indonéziában is megjelent a Roszatom

A Roszatom részvételével terveznek kísérleti atomreaktort Indonéziában. 
A Roszatom részvételével terveznek kísérleti atomreaktort Indonéziában.

 

A kísérleti atomreaktor munkálataira kiírt pályázatot az orosz állami nukleáris energetikai konszernhez tartozó Atomsztrojekszport társaság német leányvállalata, a NUKEM Technologies és két indonéz cég, a Rekayasa Engineering, valamint a Kogas Driyap Consultant konzorciuma nyerte meg – jelentette be az Indonéz Nemzeti Atomenergetikai Ügynökség. A tervezésben részt vesz majd az Atomsztrojekszport, az Afrikantov Gépipari Kísérleti Tervezőiroda, és egy másik, a Moszkvához közeli Podolszkban működő Roszatom-kutatócég, a Lucs is.

A megbízás értelmében nyolc hónap alatt kell elkészíteni a 10 megawatt teljesítményű, többfunkciós, magas hőmérsékletű, gázhűtésű reaktor tervkoncepciójának műszaki-gazdasági költségelemzését és a teljes alap-tervdokumentációt. A reaktor építésére várhatóan 2016 elején írnak ki tendert, amelyben minden bizonnyal szintén indul a Roszatom. Legalábbis nemrég, az orosz-indonéz gazdasági együttműködési vegyes bizottság ülésén Gyenyisz Manturov orosz kereskedelmi miniszter azt mondta, hogy Oroszország kész részt venni Indonézia atomenergetikai létesítményeinek kialakításában, és tavaly Kirill Komarov, a Roszatom nemzetközi üzletfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese is beszélt ilyen szándékról.

A két ország nukleáris együttműködésének egy másik eredménye is beérett a minap: az Oroszországban gyártott orvosi izotópokat forgalmazó, moszkvai központú Izotop részvénytársaság kobalt-60 (Co-60) ionizáló radioizotópot szállított az indonéz Rel-ion cégnek. Ez a társaság gammasterilizáló szolgáltatásokat nyújt, egyebek között gyógyászati, kozmetikai és élelmiszeripari intézményeknek, cégeknek.

 


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére