Menu

Sugárzásmérő rendszer – sikeres teszt

teszt a sugárzásmérésre - horváth kristóf
Sikeresen tesztelték az Európai Unió támogatásával több ország részvételével kifejlesztett, a sugárszennyezést a katasztrófa helyszínén mérő technológiai rendszert 2013. május 16-án Budapesten.

 

Horváth Kristóf, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgató-helyettese a gyakorlati bemutatót követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Európai Unió a 7. kutatási keretprogramban (FP7) 80 százalékban támogatta a 3 millió euró költséggel kifejlesztett BOOSTER rendszert. A 2010-ben indult projektben öt ország – Spanyolország, Németország, Franciaország, Írország és Magyarország – hét intézménye dolgozott együtt. Magyarország esetében az Országos Atomenergia Hivatal a rendszerrel szembeni követelményeket dolgozta ki, az MTA Energiakutató Központ pedig módszertanokat, mérőeszközöket fejlesztett – mondta a főigazgató-helyettes.

Horváth Kristóf kiemelte, hogy a teszt során három zónát alakítottak ki, a vörös zónában – a baleset vagy terrortámadás helyszínén – a műszerekkel gyorsan fel lehet térképezni a radioaktív szennyezettséget, a sárga zónában a sérülteket vizsgálták, és állapították meg az elszenvedett dózis mennyiségét, a kék zónába a műveleti központot telepítették. A módszer előnye, hogy a helyszínen lehet hatékony vizsgálatot végezni a gyorsan kitelepíthető, mozgatható mérőeszközökkel – mondta a főigazgató-helyettes. Ha az Európai Unió a fejlesztési folyamatot követően támogatja a gyártást, a gyakorlati bevezetést, akkor 2-3 éven belül a katasztrófavédelmi szervezetekhez is el lehet juttatni az rendszert – tette hozzá.

 

Fotó: Országos Atomenergia Hivatal


Hozzászólások

ugrás az oldal tetejére