Egy norvég kutatás szerint napjainkban egyre többen és többet kerékpároznak. Így például a kisebb autós utakat is biciklizéssel váltják ki, és pihenésképpen is többször kerékpároznak inkább. Ennek eredménye pedig nem csak az, hogy javul a személyes egészségi állapotuk, de még a környezetre is pozitív hatást gyakorolnak. A kerékpározás világában ez azzal a kedvező hatással is jár, hogy az egyre több kerékpáros miatt bővül a biciklis infrastruktúra elérhetősége is. Így több lesz az irodai zuhanyzó, a kerékpársáv, és így tovább. Az elektronos trekking kerékpár a biciklizés iránti érdeklődés is igencsak növekszik.
Akik elektromos trekking kerékpárra váltottak, azok azt tapasztalják, hogy könnyebb lecserélni a korábbi közlekedési eszközöket, és tartósan kitartanak választásuk mellett, ami korábbi kampányokban kevésbé volt sikeres. Ennek a típusú kerékpárnak a használata a mentális egészségre is kedvező hatással van.
Különösen azok számára, akik változtatni szeretnének a szokásaikon és el akarnak kezdeni többet mozogni, az elektromos trekking kerékpár nyújtotta lehetőség kell ahhoz, hogy közlekedési módot váltsanak, és elkezdjenek biciklivel járni. Ugyanúgy a szabad levegőn vannak, ugyanúgy mozognak, mégis egyszerűbben tudnak átlépni a kerékpározás világába. Ez azzal is jár, hogy sokkal hatékonyabban tudnak kellő önbizalmat építeni a kerékpározás terén, valamint nagyobb valószínűséggel tartanak ki hosszú ideig a megnövelt edzésszint mellett, ami a mentális egészség szempontjából nem elhanyagolható.