A gyakran hosszú és hideg téli napok azért tudnak jók lenni, mert ilyenkor van lehetőség alaposan megtervezni a lakás körül elvégzendő teendők pontos listáját. Ha úgy érezzük, hogy eljött az idő valami nagyba kezdeni, akkor azt tervezzük meg lépésről-lépésre. Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy mire vágyunk a leginkább olyankor, amikor kint tombol a hőség? Minden bizonnyal a fürdőzés juthat azonnal eszünkbe, mint felfrissítő tevékenység. A medence szigetelés ennek fontos része. Persze egyszer ki kell ásni a helyet, majd jöhet a betonozás, de ez még kevés. Voltaképpen 2 lehetőség között lehet dönteni, amikor a medence szigetelés kerül képbe.
Az egyik a kétkomponensű cementkötésű vízszigetelő habarcs alkalmazása, a másik pedig speciálisan erre fejlesztett AB vízszigetelőlemez felhelyezése. Mivel a beton önmagában kevés ahhoz, hogy elállja a víz útját, ezért jobb nem is próbálkozni a félkész állapotban lévő egység feltöltésével, mert az komoly sérüléseket okozhat a szerkezetben. A medence szigetelés alatt egy olyan réteg kerül felvitelre, amin már nem fog ki a nagyobb víznyomás sem.
Érdemes számolni azzal, hogy ez érkezhet akár kívülről is, hiszen megesik, hogy a talajvíz egy plusz terhelést fog jelenteni, amivel érdemes kalkulálni. Az erre a célra kialakított szabványok betartása semmilyen helyzetben sem maradjon el, ha célunk több éven át, problémamentesen használni a házi strandot. A medence szigetelés Sikalastic®-152 termékkel nagy eséllyel oldható meg gyorsan és olyan minőségben, ami megfelel minden elvárásnak.